5. fejezet-A szuverenitás az Isten kárhoztatás. (AW Pink)
"Íme tehát a jóság és a súlyossága az Isten." {#} Ro 11:22
Az utolsó fejezet kezelésekor a szuverenitás az Isten, az Atya Megváltás, megvizsgáltuk hét részeket, amelyek az őt képviselő, mint egy lehetőséged közül az emberek gyermekei, és predestinating bizonyos is, hogy megfelelt a Fiának képmását. A gondos olvasó természetesen kérni, És mi, akik nem voltak "felszentelt az örök életet?" A válasz, amely rendszerint vissza erre a kérdésre, még azok is, akik vallják elhinni, amit a Szentírás tanít kapcsolatos Isten szuverenitása, az, hogy Isten elhalad a nem megválasztott, hagyja őket békén, hogy a maguk útját járják, és a végén vonja be őket a tó tűz, mert elutasították az utat, és elutasította a Megváltó az ő nyújt. De ez csak egy része az igazságnak, a másik rész-azt, ami leginkább sértő a testi elme-is mellőzik, vagy megtagadni.
Tekintettel a borzasztó ünnepélyesen a tárgy itt előttünk, figyelembe véve azt a tényt, hogy ma szinte minden-még azok is, akik vallják, hogy reformátusok-elutasítja és megtagadja ezt a tant, és tekintettel arra a tényre, hogy ez az egyik pont a könyv, ami számítások szerint emelje fel a legtöbb vita, úgy érezzük, hogy egy hosszabb vizsgálatot ez a szempont az Isten az igazság követelte. Hogy ezt az ágát tárgya Isten szuverenitásának mélyen titokzatos vagyunk szabadon lehetővé teszik, mégis, ez nem ok, hogy miért kell utasítanunk azt. A baj az, hogy ma, annyi akik bizonyságot Isten csak annyiban megfelelően tudnak venni az összes okok és indokok az ő magatartása, ami azt jelenti, hogy elfogadják semmit, csak azt, ami mérhető a kicsinyes skálák a saját kapacitás.
Annak valótlan állítása, hogy saját baldest formában pont most kell figyelembe venni, azt Isten előre elrendeltek bizonyos is, hogy kárhozatra? Hogy sok lesz örökké átkozott világos a Szentírásból, hogy minden egy fog alapján kell megítélni, hogy művei és arat, mint ő vetett, és hogy ennek következtében az ő "kárhozat csak," {#} Ro 03:08 ugyanolyan biztos, és hogy Isten elrendelte, hogy a nem megválasztott kell választani során követik most vállalják, hogy bizonyítani.
Abból, amit már előttünk az előző fejezetben történő választásáról szóló néhány az üdvösségre, akkor elkerülhetetlenül következik, akkor is, ha Szentírás volna csendes rá, hogy kell lennie egy elutasításának mások. Minden döntés, nyilvánvalóan és szükségszerűen magában foglalja az elutasítás, ott, ahol nincs kihagyva nem lehet választást. Ha van valami, akiket Isten választott üdvösségre, {#} 2th 02:03 ott kell lennie mások, akik nem választják üdvösségre. Ha vannak, hogy az Atya adta a Krisztus, {#} Joh 6:37 léteznie kell más, akit nem adott Krisztushoz. Ha vannak, akiknek a neve van írva a Bárány az élet könyvébe, {#} Re 21:27 ott kell lennie mások, akiknek a neve nincs beírva ott. Hogy ez a helyzet, teljes mértékben bizonyítani alatt.
Most meg mindenki elismeri, hogy az alapítvány a világ Isten bizonnyal foreknew, és előre látta, aki, és aki nem kapná meg Krisztust, mint a Megváltó, tehát abban, hogy megadja, hogy a születés e tudta, el fogja utasítani Krisztusban szükségszerűen teremtette őket hozzátok kárhozat. Minden, ami elmondható a választ, hogy ez, nem, pedig Isten előre tud ezek közül is elutasítja Krisztust, de ő nem elrendeljük, hogy kellene. De ez egy kolduló az igazi kérdés. Isten határozott oka annak, hogy ő alkotta a férfiak, egy konkrét cél, hogy miért ő teremtette ezt, és hogy az egyéni, és tekintettel az örök hely az ő teremtményei, aki céltudatos vagy, hogy ez az egyik kell tölteni örökkévalóságot a mennyben vagy hogy ez kell tölteni örökkévalóságot A tó a tűz. Ha tehát elõre látta, hogy létrehozni egy bizonyos személy, hogy személy lenne megvetik és elutasítják a Megváltó, de ennek tudatában előre is, mégis, ez a személy hozta létre, akkor egyértelmű, ő tervezte, és elrendelte, hogy az adott személy kell örökre elveszett. Ismét, a hit Isten ajándéka, és azt a célt, hogy csak néhány, magában foglalja a cél, hogy ne adja át másoknak. Hit nélkül nincs üdvösség, "aki nem hisz, az elkárhozik"-ezért, ha van néhány Ádám leszármazottai, akinek rendeltetésű, hogy nem ad hitet, azt kell, mert elrendelte, hogy azokat az elkárhozik.
Nem csak nem menekülés ezeket a következtetéseket, de a történelem igazolja őket. Mielőtt az Isteni megtestesülés, csaknem kétezer évvel, a legtöbb ember maradt szegény még a külső eszközöket a kegyelem, hogy nem kedvezett prédikáció Isten Igéje, és nem írott kinyilatkoztatása akaratát. Sok hosszú évszázadok Izrael volt az egyetlen nemzet, akinek az Istenség vouchsafed különleges felfedezés magát-"Ki egykor elszenvedett minden nemzet járni a saját módon" {#} Ac 14:16 - "Csak (Izrael) a tudtam az összes család a föld. "{#} Am 03:02 Következésképpen, mint minden más nemzet is megfosztotta a prédikálás Isten Igéje, idegenek voltak a hitben, hogy ezzel jön. {#} Ro 10:17 Ezek a népek nem csak a tudatlanok Isten maga, hanem a módja annak, hogy kedvében, az igazi módja elfogadó vele, és a jutásnak örök élvezetét magát.
Most, ha Isten akarata volna a megváltást, vajon nem vouchsafed azokat az eszközöket, az üdvösség? Vajon nem adott volna nekik mindent ehhez szükséges? De ez tagadhatatlan Tény, hogy nem. Ha tehát istenség is, következetesen, az ő igazságosság, irgalom, és a jóindulat, tagadja, hogy egyes eszközök a kegyelem, és állítsa őket a sűrű sötétséget és a hitetlenség (mert a bűneit őseik, nemzedékek előtt), miért kell meg, nem tekinthető az ő tökéletességet, hogy kizárja egyes személyek, számos, a kegyelem is, és hogy az örök életbe, amely a hozzá kapcsolódó? látván, hogy ő az Úr és szuverén ártalmatlanító mind a célt, amelyre az: az ólom, és az eszközöket, amelyek vezet, hogy vége?
Jön le a mai napig, és azoknak a saját országunkban, kihagyva a szinte unnumberable tömegeit unevangelized pogány-ez nem nyilvánvaló, hogy sok élő területek, ahol az evangélium hirdettetik, földeket, amelyek tele vannak a templomok, aki meghalni idegen Isten és szentsége? Igaz, az azt jelenti, a kegyelem pedig közel álltak a kezét, de sokan közülük ezt nem tudták. Több ezer születnek az otthonokba, ahol tanítják a csecsemőkor tekintettel minden kereszténynek, mint képmutatók és prédikátorok, mint boltozat humbugs. Mások, utasítják a bölcsőtől a római katolicizmus, és a képzett tekintetben evangélikus kereszténységet halálos eretnekség, és a Biblia, mint egy könyv rendkívül veszélyes, hogy olvassák el. Mások, nevelt "keresztény tudomány" család, tudom, nem több az igazi Krisztus evangéliumát, mint ezt az unevangelized pogány. A túlnyomó többsége halnak meg teljes tudatlanságban a béke útját. Most nem vagyunk kötelesek arra, hogy nem Isten akarata, hogy közli a kegyelmet, hogy őket? Vajon ő lesz ettől eltérő, vajon nem lett ténylegesen közölte a kegyelmet, hogy őket? Ha tehát ez volt az Isten akarata, az idő, hogy megtagadják a rájuk kegyelmét, lehetett az akarata öröktől fogva, hiszen az ő akarata, mint maga, az ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Legyen ez nem szabad elfelejteni, hogy Isten providences van, de a megnyilvánulásai az ő rendeletek: mit tesz Isten az időben csak az, amit szándékozott az örökkévalóságban, saját akaratából, hogy az egyedül oka minden cselekedetei és működik. Ezért az ő ténylegesen elhagyja némely ember a végső impenitency és a hitetlenség is bizonyosan össze ez az ő örök meghatározása, így kell csinálni, és következésképpen, hogy némelyik az reprobated megalapítása előtt a világ.
A Westminster Vallomás azt mondta, "Isten öröktől fogva volt a legbölcsebb és szent tanácsa saját akaratából, szabadon és unchangeably előre elrendel egyáltalán jön át." A néhai Mr. Grant FW-igen óvatos és megfontolt diák-és író-kommentálta ezeket a szavakat mondta: "Ez tökéletes, isteni igaz, hogy Isten felszentelt saját dicsőségére egyáltalán jön át." Most, ha ezek igazak, nem a tanítás a kárhoztatás általuk létrehozott? Mi, az emberi történelem, az egyetlen dolog, ami nem jön át minden nap? Mi az, hanem, hogy a férfiak és a nők meghalnak, add ki ez a világ egy reménytelen örökkévalóságban, az örökkévalóság a szenvedés és a bánat. Ha tehát Isten előre elrendeltek egyáltalán jön át akkor kell elrendelte, hogy nagy számban az emberi lények, át kell adnia ki ez a világ nem mentett szenvedni örökké a Lake of Fire. Elismerve az általános feltevést, nem a konkrét következtetést elkerülhetetlen?
A választ az előző bekezdések az olvasó mondhatja, mindez egyszerűen érvelés, logikus nem kétséges, de mégis egyszerű következtetések. Nagyon jó, akkor most rámutatni, hogy amellett, hogy a fenti következtetéseket van sok helyen a Szentírás, amelyek a leginkább egyértelmű és határozott a tanítási e ünnepélyes alá; részeket, amelyek túl egyszerű legyen félreérthető és túl erős ahhoz, hogy legyen elkerülte. A csoda az, hogy sok jó ember is tagadta, hogy tagadhatatlan állításokat.
"Józsué tett a háború hosszú ideig minden királyok. Nem volt olyan város, békét kötött az Izráel fiai, kivéve a Hivites lakói Gibeon: minden más vettek a csatában. Mert ez volt az Úr, hogy megnehezítse a szívüket, hogy jöjjön az Izrael elleni harcban, hogy talán pusztítani őket teljesen, valamint hogy esetleg nincs mellette, de talán elpusztítani őket, ahogy az Úr parancsolta Mózesnek. "{ # Jos 11:18-20} Mi lehetne egyszerűbb, mint ez? Itt volt egy nagy számú Kananeusok, akiknek szíve megkeményedett, az Úr, akit rendeltetésű, hogy teljesen elpusztítsa, akinek megmutatta a "nem támogatja". Feltételezve, hogy ezek gonosz, erkölcstelen, bálványimádó, voltak rosszabb, mint az erkölcstelen, bálványimádó kannibálok a dél-tengeri szigetek (és sok más helyen), akinek Isten adta az evangélium révén John G. Paton! Bizonyosan nem. Akkor miért nem az Úr parancsot Izraelt, hogy tanítsa a kánaániakat a törvényeket, és tájékoztatni őket érintő áldozatokat az igaz Isten? Egyszerűen azért, mert ő volt jelölve őket megsemmisítésre, és ha igen, hogy az öröktől fogva.
"Az Úr minden dolgot a maga számára: igen, még a gonosz a nap a gonosz .." {#} Pr 16:04 Ez az Úr minden, talán minden olvasó a könyv lehetővé teszi: hogy ő mindent a maga nem olyan széles körben hitték. Hogy Isten minket, nem a saját szerelmére, hanem saját maga, nem a saját boldogságát, de az ő dicsőségét, van, mégis újra és újra megerősítették Szentírás-Re 4:11. De # Pr 16:04 ennél is messzebb: kifejezetten kijelenti, hogy az Úr a gonoszok a nap a gonosz: ez volt a design, amely közülük. De miért? Nem # Ro 9:17 mondja: "Mert a Szentírás mondja Faraónak, még erre a célra tettem fel téged, hogy én is jelenjenek meg a hatalmat téged, és hogy a nevem lehet bejelenteni az egész földön!" Isten tette a gonoszokat, hogy a végén, ő is bizonyítani "hatalma"-bizonyítani azt mutatja, milyen könnyű dolog ez neki, hogy leigázza a stoutest lázadó és, hogy megdöntsék a leghatalmasabb ellenség.
"És akkor majd azt vallják nekik, én soha nem tudtam meg: Távozzatok tőlem, ti, hogy a munka gonoszságot." {#} Mt 7:23 Az előző fejezetben azt mutatta, hogy a "tudni" és a "sejtés" amikor azok Istennek a Szentírásban, hogy hivatkozás nem egyszerűen az ő előrelátás (azaz a puszta tudás előre), de tudását helyeslés. Amikor Isten azt mondta Izraelnek: "Te csak tudtam az összes család a föld," {#} 03:02 Am nyilvánvaló, hogy ő azt jelentette: "Csak akkor tűnt fel nekem semmilyen kedvező tekintetében." Amikor olvassuk # Ro 11:02 Isten nem taszította el népét (Izrael), akit foreknew, "nyilvánvaló, hogy mi volt a jelölt," Isten nem utasította el véglegesen, hogy az emberek akivel választották a tárgyak az ő szerelmi vö. # De 7:7,8. Azonos módon (és ez az egyetlen lehetséges út) vagyunk megérteni # Mt 07:23. Az ítélet napján az Úr mondom sok, "Soha nem tudtam meg." Jegyezzük meg, ez több, mint egyszerűen "Tudom, hogy nem." Ünnepélyes nyilatkozat lesz, "Én soha nem tudtam, hogy"-csak nem voltál a objektumok az én bebizonyítom. Ezzel ellentétben a "Tudom, hogy (szerelem) az enyéimet, és meg vagyok ismert (szeretett) az enyém." {# Joh 10:14} A "birka", ő választja, a "kevés", ő nem "tudja, de a semmirekellő, a nem megválasztott, a "sok" tudja nem-nem, nem is megalapítása előtt a világ nem tudja őket, hogy "soha" tudta őket!
A # Ro 9:1-33 tana az Isten szuverenitásának a keresetében, hogy mindkét, a választottak és a semmirekellő kezelik a hosszan. A részletes kifejtését, ennek fontos fejezete lenne túl jelenlegi hatályát; minden, amit lehet esszé, hogy lakóinak a részét, amelyet a legtöbb jól viseli fel a szempont a téma, ami most mérlegeli.
# Ro 9:17 "Mert a Szentírás mondja Faraónak, még e ugyanerre a célra tettem fel téged, hogy én is jelenjenek meg, erő benned, és hogy az én nevem lehet bejelenteni az egész földön." Ezek a szavak utalnak minket vissza a # Ro 09:13 és 09:14 # Ro. A # Ro 09:13 Isten szeretete, hogy Jacob és a gyűlölet Ézsaúnak nyilvánítják. A # Ro 09:14 ez kérdezte: "Van-e gonoszságtól az Isten?", És itt a # Ro 09:17 apostol folytatja a választ a kifogást. Nem tudunk jobb most, mint idézet Kálvin kapcsolatban észrevételeket ebben a versben. "Van itt két dolgot kell figyelembe venni, a sors-a fáraó, hogy tönkreteszi, ami elé kell a múlt, és még a rejtett Isten tanácsát, és aztán, a tervezési e, ami az volt, hogy ismertté a neve Isten. Mivel sok tolmácsok, arra törekedve, hogy az módosítsa a folyosón, perverz meg, először is meg kell tartania, hogy a "már fel téged", vagy felkavarta, a héber, "Én már ki," amely úgy tűnik, hogy Isten, tervezése bizonyítani, hogy a csökönyösség a fáraó nem akadályozta meg abban, hogy népét, nem csak megerősíti, hogy dühében az várható volt az általa, és hogy ő készített eszközök azt megtartani, de hogy ő is így szándékosan elrendelve , és valójában e célból, hogy talán mutat egy jeles bizonyítéka a saját erő. "lesz arra, hogy Kálvin ad, mint az erő a héber szó, amely Pál teszi" Ebből a célból tettem fel téged, " - "Én már ki". Mivel ez a szó, amikor a tanítás és érv a vers fordul is tovább rámutatni, hogy abban, hogy ez az idézet a # Ex 9:16 apostol jelentősen eltér a Septuaginta-változatában, majd közös használatban, és ahonnan leggyakrabban idézetek és helyettesítő egy záradékot, az első, hogy adja meg a Septuaginta: ahelyett, hogy "erre a számlára te voltál tartósított," odaadja "Ehhez a legvégén tettem fel téged"!
De most kell vizsgálni részletesen esetében a fáraó, amely összefoglalja a konkrét példában a nagy küzdelem az ember és az ő Maker. "Most én kinyújtom a kezem, hogy én is megverem téged és a te néped döghalállal, és te leszel vágva a földön. És nagyon lapját emiatt tettem fel téged, mert a show benned az én hatalmamat, és hogy a nevem lehet bejelenteni az egész földön. "{#} Ex 9:15,16 Amikor ezeket a szavakat kínáljuk az alábbi hozzászólások:
Először is, tudjuk # Ex 14:01-15:27 hogy a fáraó volt vágva, hogy ő levágta az Isten, hogy ő volt vágva a kellős közepén az ő gonoszsága, hogy ő levágta nem a betegség nem A betegségek, amelyek incidens öregségi, sem az, amit az emberek távú baleset, hanem levágta az azonnali Isten keze az ítéletben.
Másodszor, kedves, hogy Isten feltámasztotta a fáraó ezt a nagyon end-to "megvonja tőle a szót," amelyek a nyelven az Újszövetség jelent "elpusztult." Isten soha nem tesz semmit anélkül, hogy egy korábbi design. A adva őt, megőrzése őt keresztül csecsemő-és gyermekkorban, a figyelem őt a trónra Egyiptom, Isten egyik vége a kilátás. Hogy ez volt Isten célja egyértelműen az ő szavai, hogy Mózes, mielőtt lement Egyiptomba, hogy a kereslet a fáraó, hogy az Úr népe számára lehetővé kell tenni, hogy menjen a háromnapi útra a pusztába, hogy imádják őt, "És az Úr így szólt Mózeshez: , Mikor mégy vissza Egyiptomba, látom, hogy te mindent megtesz e csodák a fáraó előtt, amit fel is kezedben: de én megkeményíti a szívét, hogy ő nem hagyja, hogy a népet. "{# Ex 04:21 } De nem csak úgy, Isten tervét, és célja az volt, kijelentette, régen ezt. Négyszáz évvel korábban Isten azt mondta Ábrahámnak: "Ismerek egy kezesség, hogy a te magod kell egy idegen egy földterületet, amely nem az övék, és őket kiszolgáló, és azokat sújtják őket négyszáz évig, és azt is, hogy nemzet, akik Céljuk, fogom megítélni ". {#} Ge 15:13,14-től ezeket a szavakat is nyilvánvaló (a nemzet és a király is nézett, mint egy az Ószövetségben), hogy Isten célja alakult régen adta a fáraó lény.
Harmadszor, annak vizsgálata, Isten kapcsolatában fáraó egyértelművé teszi, hogy az egyiptomi király valóban "hajó a harag szerelt megsemmisítése." Helyezve Egyiptom trónján, a gyeplőt a kormány kezében, leült vezetőjeként a nemzet, amely megszállt Az első közé a világ népei. Nem volt más uralkodó a földön képesek ellenőrizni, vagy diktálják, hogy fáraó. Ahhoz, hogy egy ilyen szédítő magasságban volt Isten fel ezt a semmirekellő, és egy ilyen tanfolyam volt, természetes és szükséges lépés, hogy készítsen neki a végső sorsa, mert egy isteni axiómának, hogy "büszke elmegy, mielőtt a pusztítás és a dölyfös lélek előtt esik." Továbbá, s ez roppant fontos megjegyezni, és nagyon fontos, Isten el a fáraó az egy passzív rendszer, amely a számítások szerint jár el, mint egy csekket rá. A kapna fáraó korlátlan hatásköre a király volt a beállítás őt mindenekelőtt jogi hatás és ellenőrzés. De ezen kívül, hogy Isten el Mózes az ő jelenléte és királysága. Volt Mózes, aki nemcsak képzett minden bölcsesség az egyiptomiak, hanem már tenyésztenek fáraó háztartásban, szenvedett, hogy továbbra is közel a trónra, nem lehet kétséges, hogy az ő példája és befolyása volt erős ellenőrzése után a király gonoszság és a zsarnokság. Ez, bár nem az egyetlen oka volt, nyilvánvalóan az egyik oka annak, hogy Isten elküldte Mózest a Midián, mert ez volt annak távollétében, hogy az egyiptomi király embertelen keretezve a legkegyetlenebb járjon. Isten célja, azáltal, hogy megszünteti ezt a rendszert, hogy a fáraó teljes lehetőséget, hogy töltse ki teljes egészében az ő bűneit, és érett magát az ő teljesen megérdemelt, de eleve elrendeltetett tönkre.
Negyedszer, Isten "kemény" szívét, ahogy kijelentette volna. {#} Ex 04:21 Ez teljes mértékben összhangban van a nyilatkozatok Szentírás-"A készítmények a szív az emberben, és a választ a nyelv, az Úrtól"; {#} Pr 16:01 "A király szíve az Úr keze, mint a folyók a vízben, de turneth hogy ahova ő fog ". {#} Pr 21:01 Mint minden más királyok, a fáraó szíve a kezét az Úr, és Isten volt egyszerre a jobb és a hatalom, hogy átalakítsuk azt ahová neki tetszik. És tetszett neki, hogy kapcsolja ellen jó. Isten elhatározta, hogy akadályozzák a fáraó nyújtott kérését Mózes által, hogy hagyja Izraelt, amíg ő teljesen készen neki a végső megdöntésére, és mert nem rövid ez teljesen illik rá, hogy Isten megkeményítette szívét.
Végül pedig érdemes alapos megfontolás megjegyezni, hogy a érvényesítéséhez Isten ügyeiben fáraó teljes mértékben igazolt. Leginkább figyelemre méltó, hogy az, hogy felfedezzék, hogy mi van a fáraó saját vallomása mellett, és Isten maga ellen! A # Ex 9:15,16 megtanuljuk Isten mondott fáraónak milyen célból volt feltámasztotta őt fel, és a # Ex 9:27 azt mondják, hogy a fáraó ezt mondta: "Vétkeztem ezúttal: az Úr az igaz, és én és az én az emberek gonoszok. "Mark, hogy ezt mondta a fáraó, miután tudta, hogy Isten nem vetette fel őt, hogy" megvonja tőle a szót, "miután súlyos ítéletek küldtek rá, miután edzett a saját szíve. Ebben az időben a fáraó volt elég érett a határozatot, és teljes mértékben kész arra, hogy eldönti, hogy Isten bántalmazták, vagy hogy ő kérte, hogy sérülést Isten és az ő teljes mértékben elismeri, hogy ő "vétkezett", és hogy Isten "igaz." Again; mi van a tanú Mózes, aki teljes mértékben ismeri Isten magatartása felé fáraó. Hallotta az elején, mi volt Isten terve kapcsán fáraó Tanúja volt Isten kapcsolata vele, ő volt megfigyelhető a "hosszú tűrés" felé ezt a hajót, a harag szerelt megsemmisítés, és végül ő látta őt elvágta Isteni ítélet a Vörös-tengeren. Hogy akkor volt Mózes lenyűgözött? Vajon fel a kiáltás az igazságtalanság? Nem mer a díjat Istent gonoszságtól? Egyáltalán nem. Ehelyett azt mondja: "Ki olyan, mint neked, Uram, az istenek között? Kicsoda olyan, mint te, dicsőséges, a szentségben, a félelmetes dicséri, csodákat műveltek! "{#} Ex 15:11
Mózes volt mozgatni egy bosszúálló szellem, amikor látta, Izrael fő ellenségének "cut off" a vizek a Vörös-tenger? Bizonyára nem. De, hogy távolítsa el örökre minden kétséget erre pontszámot, azt is meg kell állapítani, hogy hogyan szentek a mennyben, miután tanúja fájó ítéletei Istennek, csatlakozz énekelte: "a dal a Mózes az Isten szolgájának, és a dal a Bárány mondván, Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te módon, te King of Nations. "{#} Re 15:03 ide, majd a csúcspontja, és a teljes és végleges érvényesítése Isten kapcsolatban fáraó. Szentek a mennyben csatlakozni énekelte a dalt Mózes, amelyben az Isten szolgája ünnepelte Jehova dicséret leváltani fáraó és a házigazdák, kijelentve, hogy ezzel a cselekedettel Isten nem igazságtalan, de igazságos és igaz. Hinnünk kell tehát, hogy a bíró az egész föld nem megfelelő létrehozása és megsemmisítésének ezt a hajót a harag, a fáraó.
Az ügy a fáraó meghatározza azt az alapelvet, és bemutatja a tanítás a kárhoztatás. Ha Isten valóban reprobated fáraó, talán joggal következtetni, hogy ő reprobates az összes többi, akit nem predestinate, hogy megfelelt a Fiának képmását. Ez a következtetés a Pál apostol nyilvánvalóan támaszkodik a sorsa a fáraó, az a # Ro 9:1-33, miután utalva Isten célja a figyelem fel fáraó, így folytatja, "ezért". Az ügy a fáraó be kell bizonyítania a tanítás a kárhoztatás, mint a párja a tanítás Választási.
Összefoglalva, azt mondanánk, hogy az alkotó a fáraó Isten jelenik meg sem a jog érvényesülésén alapuló, sem igazságtalanság, de csak puszta szuverenitását. Mivel a fazekas szuverén alkotó hajók, így Isten szuverén alkotó erkölcsi ügynökök.
# Ro 09:18 "Ezért kinek ő kegyelmet, akinek az lesz irgalom, és akit majd ő hardeneth". A "tehát" bejelenti az általános következtetést, amely az apostol felhívja az összes mondott az előző három verseket tagadta, hogy Isten igazságtalan szerető Jacob és utálni Ézsau, és különösen azt az elvet követi példázza Isten kapcsolatában fáraó. Ez nyomok mindent vissza a szuverén akaratát a Teremtő. Imádja az egyik és a másik gyűlöli, ő gyakorolja kegyelem felé, néhány és megkeményedik mások, hivatkozás nélkül, hogy bármi mentse a saját szuverén akaratát.
Ami leginkább repellant a testi elme a fenti idézet való hivatkozás edzés-"kit fog ő hardeneth"-és ez csak itt van, hogy oly sok kommentátor és expositors is hamisított az igazságot. A leggyakoribb nézet, hogy az apostol beszél az nem más, mint a bírósági edzés, azaz egy forsaking Isten, mert ezekben a témákban a nemtetszését volt az első elutasította az igazság és az elhagyott neki. Azok, akik azt állítják Ennek az értelmezésnek fellebbezést az ilyen írásokat a # Ro 01:19-26-Isten adta őket, hogy van (lásd az összefüggésben) azok, akik ismerték Istent dicsőítették őt még nem Isten. {#} Ro 01:21 Fellebbezés is készül a # 2th 2:10-12. De meg kell jegyezni, hogy a "megkeményíti" nem fordul elő mindkét részeket. De a további, azt állítják, hogy # Ro 09:18 nincs hivatkozás, amit a bírósági "edzés". Az apostol nem ott beszél, akik már hátat fordítottak Isten igazsága, hanem, ő foglalkozik Isten szuverenitása, Isten szuverenitásra már nem csak a mutató kegyelmet, akinek akar, hanem edzés, akinek tetszik. A pontos szöveg: "Kit fog"-nem "mindazoknak, akik elutasították az igazságot" - mondta hardeneth ", és ezt rögtön az után említi a fáraó, egyértelműen rögzíti a jelentését. Az ügy a fáraó elég világos, bár az ember az ő glosszák megtett minden tőle telhetőt, hogy elrejtse az igazságot.
{#} Ro 09:18 "Ezért kinek ő kegyelmet, akinek az lesz irgalom, és akit majd ő hardeneth". Ez az állítás Isten szuverén "keményedő" bűnösök "szívek-mely ellentétes az igazságügyi megszilárdulása nem egyedül. Mark nyelvén # Joh 12:37-40 "De ha így tett volna sok csodát előttük, de nem hittek rá: hogy a mondás az Ézsaiás próféta beteljesedjék, amit mondott, Uram, kinek úgy a jelentés? és kinek kinek a karja, az Úr nem derül fény? Ezért nem tudták elhinni (miért?), Mert Ézsaiás azt mondta megint, ő vak szemüket, és megkeményítette a szívüket (miért? Mert még nem akarta elhinni a Krisztus? Ez a közhiedelemmel, de jelet a választ a Szentírás ), hogy ne lásson szemével, sem értsenek szívükkel, és megtértek, és meggyógyítsam őket. "Most, olvasó, ez csak egy kérdés, hogy függetlenül attól, hogy azt higgyék, amit Isten kinyilatkoztatott az ő szó. Ez nem számít tartós keresést vagy mély tanulmány, hanem egy gyermeki lélek, amely szükséges, ahhoz, hogy megértsék ezt a tant.
{#} Ro 09:19 "Te akarsz mondani, akkor nekem, miért tér el még hibát találni? A kinek az akarata ellen? "Hát nem ez a nagyon kifogás, amely sürgette ma? Az erő az apostol kérdésére itt úgy tűnik, hogy ez: Mivel minden függ Isten akarata, ami visszafordíthatatlan, és mivel ez Isten akarata, amely szerint ő mindent tud, mint szuverén, mivel tudja, irgalmazz, akit akarata hogy irgalmazzon, és megtagadhatja irgalom és okozni büntetést, akinek az dönt, hogy erre-miért nem lesz, hogy kegyelmezzen az összes, annak érdekében, hogy azok engedelmes, és ezzel tegye kifogást az peren? Most rá kell jegyezni, hogy az apostol nem utasította el a talaj, amelyen a kifogás nyugszik. Azt nem mondja Isten nem talált hibát. Sem mond, A férfiak ellen az akaratát. Továbbá, ő nem magyarázza el a kifogást, mondván: Van összesen misapprehended gondolok, amikor azt mondtam: "akit végrendelet bánik kedvesen, és akit végrendeletek bánik szigorúan." De ő azt mondja, "" az első, ez a kifogás Önnek nincs joga, hogy "majd," Ez egy kifogás nincs ok arra, hogy "" (lásd: Dr. Brown). A kifogás volt, teljesen elfogadhatatlan, mert ez volt a megválaszolása Isten ellen. Úgy volt, hogy panaszkodnak, azt állítják ellen, amit Isten tett!
{#} Ro 09:19 "Te akarsz mondani, akkor nekem, miért, é s még talált hibát? A kinek az akarata ellen? "A nyelv, amely az apostol itt hozza be a szájába a kifogást olyan sima és hegyes, hogy a félreértés kellene lehetetlen. Miért tér el még hibát találni? Most, olvasó, mit is jelentenek ezek a szavak? Fogalmazza meg a saját válaszát, mielőtt a miénk. Tud-e ereje az apostol kérdést más, mint ez: Ha igaz, hogy Isten "kegyelem", akinek az akarata, és az is "megkeményedik", akit akar, akkor mi lesz az emberi felelősség? Ebben az esetben a férfiak sem jobb, mint a bábok, és ha ez igaz, akkor igazságtalan lenne az Isten, hogy "hibát találni" az ő tehetetlen lények. Jelöljük ki a szót ", majd"-akarsz mondani, akkor nekem azt mondja, a (hamis) következtetés, vagy következtetés, amely a kifogást merít, amit az apostol mond már. Jelölhetünk ki, a kedves olvasókat, az apostol azonnal látta, hogy a doktrína, amit megfogalmazni emelné ezt a nagyon kifogást, és ha mi van írva a könyv egészében provokál, néhány legalábbis, (kinek minden testi elmék nem visszafogott az isteni kegyelem) a Ugyanezen kifogás, akkor vagy le kell, mert még nem mutatták be a tanítás, amely a meghatározott # Ro 9:1-33, vagy azért, mert az emberi természet megváltozott apostol napja. Tekintsük most a fennmaradó vers. {#} Ro 09:19 Az apostol megismétli ugyanazt a kifogást egy kicsit más formában, megismétli azt, hogy az ő értelmében nem lehet megtévesztő sunderstood tudniillik, "Mert a kinek az akarata ellen?" Egyértelmű tehát, hogy a témától közvetlen beszélgetés kapcsolódik Isten "lesz", azaz, az ő szuverén módon, amely megerősíti azt, amit már említettük után, {#} Ro 9:17,18, ahol előadta, hogy nem igazságszolgáltató edzés, ami figyelembe véve (azaz, keményedés, mert a korábbi elutasítása az igazság), de szuverén "edzés", azaz a "keményedő" egy bukott és bűnös lény számára nem más okból, mint ami rejlik a szuverén Isten akaratát. És így a kérdést: "Ki az, ki ellenállt akarata?" Mi akkor nem az apostol mondja a választ ezekre a kifogásokra?
{#} Ro 09:20 "No de, óh ember, ki vagy te, hogy repliest Isten ellen? Kell a dolog alakult mondják neki, hogy kialakult ez, miért adtál te tett így velem? "Az apostol, akkor nem azt a kifogást az értelmetlen és alaptalan, ehelyett azt megdorgálja a kifogást az ő istentelenség. Emlékeztet rá, hogy ő csupán egy "ember", egy lény, és mint ilyen, a legtöbb illetlen és pimasz neki, hogy "válasz (azzal érvelnek, vagy ok) Isten ellen." Továbbá, aki emlékezteti őt, hogy semmi több mint egy "dolog alakult", és ezért az őrület és istenkáromlás, hogy fellázadnak ellene az volt maga. Mielõtt elhagyja ezt verset meg kell jegyezni, hogy a záró szavai: "Miért tetted te velem így" segítsen minket, hogy meghatározzuk, összetéveszthetetlenül, pontos megbeszélés tárgyát képező témában. Tekintettel a közvetlen összefüggésben mi lehet az erő az "így?" Mi az, de abban az esetben, Ézsau, miért adtál te tett nekem egy objektumot a "gyűlölet?" Mi az, de abban az esetben, fáraó, Miért tetted te velem, hogy egyszerűen csak "megkeményíti" engem? Milyen más jelentése is, elég, kell hozzá?
It is highly important to keep clearly before us that the apostle's object throughout this passage is to treat of God's sovereignty in dealing with, on the one hand, those whom he loves—vessels unto honour and vessels of mercy, and also, on the other hand, with those whom he “hates” and “hardens”—vessels unto dishonour and vessels of wrath.
{#Ro 9:21-23} Hath not the potter power over the clay, of the same lump, to make one vessel unto honour, and another unto dishonour? What if God, willing to show his wrath, and to make his power known, endured with much longsuffering the vessels of wrath fitted to destruction: And that he might make known the riches of his glory on the vessels of mercy, which he had afore prepared unto glory. In these verses the apostle furnishes a full and final reply to the objections raised in. {#Ro 9:19} First, he asks, “Hath not the potter power over the clay?” etc. It is to be noted the word here translated “power” is a different one in the Greek from the one rendered “power” in {#Ro 9:22} where it can only signify his might; but here in, {#Ro 9:21} the power spoken of must refer to the Creator's rights or sovereign prerogatives; that this is so, appears from the fact that the same Greek word is employed in #Joh 1:12 —”As many as received him, to them gave he power to become the sons of God”—which, as is well known, means the right or privilege to become the sons of God. The RV employs “right” both in #Joh 1:12 and #Ro 9:21.
{#Ro 9:21} “Hath not the potter power over the clay of the same lump, to make one vessel unto honour, and another unto dishonour?” That the “potter” here is God himself is certain from the previous verse, where the apostle asks “Who art thou that repliest against God?” and then, speaking in the terms of the figure he was about to use, continues, “Shall the thing formed say to him that formed it” etc. Some there are who would rob these words of their force by arguing that while the human potter makes certain vessels to be used for less honourable purposes than others, nevertheless, they are designed to fill some useful place. But the apostle does not here say, “Hath not the potter power over the clay of the same lump, to make one vessel unto an honourable use and another to a less honourable use,” but he speaks of some “vessels” being made ” unto dis honour.” It is true, of course, that God's wisdom will yet be fully vindicated, in as much as the destruction of the reprobate will promote his glory—in what way the next verse tells us.
Mielõtt halad a következő verset nekünk össze a tanítás e, és a két korábbiak. In {#Ro 9:19} two questions are asked, “Thou wilt say then unto me, Why doth he yet find fault? For who hath resisted his will?” To those questions a threefold answer is returned. First, in {#Ro 9:20} the apostle denies the creature the right to sit in judgment upon the ways of the Creator—”Nay, but, O man who art thou that repliest against God? Shall the thing formed say to him that formed it, Why hast Thou made me thus?” The apostle insists that the rectitude of God's will must not be questioned. Whatever he does must be right. Second, in {#Ro 9:21} the apostle declares that the Creator has the right to dispose of his creatures as he sees fit—”Hath not the potter power over the clay, of the same lump, to make one vessel unto honour, and another unto dishonour?” It should be carefully noted that the word for “power” here is exousian—an entirely different word from the one translated “power” in the following verse (“to make known his power”), where it is dunamin. In the words “Hath not the potter power over the clay?” it must be God's power justly exercised, which is in view—the exercise of God's rights consistently with his justice, — because the mere assertion of his omnipotency would be no such answer as God would return to the questions asked in. {#Ro 9:19} Third, in, {#Ro 9:22,23} the apostle gives the reasons why God proceeds differently with one of his creatures from another: on the one hand, it is to “shew his wrath” and to “make his power known;” on the other hand, it is to “make known the riches of his glory.”
”Hath not the potter power over the clay of the same lump, to make one vessel unto honour, and another unto dishonour?” Certainly God has the right to do this because he is the Creator. Does he exercise this right? Yes, as #Ro 9:13,17 clearly show us—”For this same purpose have I raised thee (Pharaoh) up”.
{#Ro 9:22} “What if God, willing to show his wrath, and to make his power known, endured with much longsuffering the vessels of wrath fitted to destruction”. Here the apostle tells us in the second place, why God acts thus, ie, differently with different ones—having mercy on some and hardening others, making one vessel unto honour and another unto dishonour. Observe, that here in {#Ro 9:22} the apostle first mentions “vessels of wrath,” before he refers in {#Ro 9:23} to the “vessels of mercy.” Why is this? The answer to this question is of first importance: we reply, Because it is the “vessels of wrath” who are the subjects in view before the objector in. {#Ro 9:19} Two reasons are given why God makes some “vessels unto dishonour:” first, to “show his wrath,” and secondly “to make his power known”—both of which were exemplified in the case of Pharaoh.
One point in the above verse requires separate consideration—”Vessels of wrath fitted to destruction.” The usual explanation which is given of these words is that the vessels of wrath fit themselves to destruction, that is, fit themselves by virtue of their wickedness; and it is argued that there is no need for God to “fit them to destruction,” because they are already fitted by their own depravity, and that this must be the real meaning of this expression. Now if by “destruction” we understand punishment, it is perfectly true that the non-elect do “fit themselves,” for everyone will be judged “according to his works;” and further, we freely grant that subjectively the non-elect do fit themselves for destruction. But the point to be decided is, Is this what the apostle is here referring to? And, without hesitation, we reply it is not. Go back to #Ro 9:11-13: did Esau fit himself to be an object of God's hatred, or was he not such before he was born? Again; did Pharaoh fit himself for destruction, or did not God harden his heart before the plagues were sent upon Egypt?—see #Ex 4:21!
#Ro 9:22 is clearly a continuation in thought of {#Ro 9:21} and #Ro 9:21 is part of the apostle's reply to the questions raised in #Ro 9:20: therefore, to fairly follow out the figure, it must be God himself who “fits” unto destruction the vessels of wrath. Should it be asked how God does this, the answer, necessarily, is, objectively, — he fits the non-elect unto destruction by his fore-ordinating decrees. Should it be asked why God does this, the answer must be, to promote his own glory, ie, the glory of his justice, power and wrath. “The sum of the apostle's answer here is, that the grand object of God, both in the election and the reprobation of men, is that which is paramount to all things else in the creation of men, namely, his own glory” (Robert Haldane).
{#Ro 9:23} “And that he might make known the riches of his glory on the vessels of mercy, which he had afore prepared unto glory.” The only point in this verse which demands attention is the fact that the “vessels of mercy” are here said to be “afore prepared unto glory.” Many have pointed out that the previous verse does not say the vessels of wrath were afore prepared unto destruction, and from this omission they have concluded that we must understand the reference there to the non-elect fitting themselves in time, rather than God ordaining them for destruction from all eternity. But this conclusion by no means follows. We need to look back to #Ro 9:21 and note the figure which is there employed. “Clay” is inanimate matter, corrupt, decomposed, and therefore a fit substance to represent fallen humanity. As then the apostle is contemplating God's sovereign dealings with humanity in view of the Fall, he does not say the vessels of wrath were “afore” prepared unto destruction, for the obvious and sufficient reason that, it was not until after the Fall that they became (in themselves) what is here symbolized by the “clay.” All that is necessary to refute the erroneous conclusion referred to above, is to point out that what is said of the vessels of wrath is not that they are fit for destruction (which is the word that would have been used if the reference had been to them fitting themselves by their own wickedness), but fitted to destruction; which, in the light of the whole context, must mean a sovereign ordination to destruction by the Creator. We quote here the pointed words of Calvin on this passage—”There are vessels prepared for destruction, that is, given up and appointed to destruction; they are also vessels of wrath, that is, made and formed for this end, that they may be examples of God's vengeance and displeasure. Though in the second clause the apostle asserts more expressly, that it is God who prepared the elect for glory, as he had simply said before that the reprobate are vessels prepared for destruction, there is yet no doubt but that the preparation of both is connected with the secret counsel of God. Paul might have otherwise said, that the reprobate gave up or cast themselves into destruction, but he intimates here, that before they are born they are destined to their lot.” With this we are in hearty accord. #Ro 9:29 does not say the vessels of wrath fitted themselves, nor does it say they are fit for destruction, instead, it declares they are “fitted to destruction,” and the context shows plainly it is God who thus “fits” them—objectively by his eternal decrees.
Though #Ro 9:1-33 contains the fullest setting forth of the doctrine of Reprobation, there are still other passages which refer to it, one or two more of which we will now briefly notice:—
”What then? That which Israel seeketh for, that he obtained not, but the election obtained it, and the rest were hardened.” {#Ro 11:7 RV} Here we have two distinct and clearly defined classes which are set in sharp antithesis: the “election” and “the rest;” the one “obtained,” the other is “hardened.” On this verse we quote from the comments of John Bunyan of immortal memory:—”These are solemn words: they sever between men and men—the election and the rest, the chosen and the left, the embraced and the refused. By 'rest' here must needs be understood those not elect, because set the one in opposition to the other, and if not elect, whom then but reprobate?”
Writing to the saints at Thessalonica the apostle declared, “For God hath not appointed us to wrath, but to obtain salvation by our Lord Jesus Christ.” {#1Th 5:9} Now surely it is patent to any impartial mind that this statement is quite pointless if God has not “appointed” any to wrath. To say that God “hath not appointed us to wrath,” clearly implies that there are some whom he has “appointed to wrath,” and were it not that the minds of so many professing Christians are so blinded by prejudice, they could not fail to clearly see this.
”A Stone of stumbling, and a Rock or offence, even to them who stumble at the Word, being disobedient, whereunto also they were appointed”. {#1Pe 2:8} The whereunto manifestly points back to the stumbling at the Word, and their disobedience. Here, then, God expressly affirms that there are some who have been “appointed” (it is the same Greek word as in #1Th 5:9) unto disobedience. Our business is not to reason about it, but to bow to Holy Scripture. Our first duty is not to understand, but to believe what God has said.
”But these, as natural brute beasts, made to be taken and destroyed, speak evil of the things that they understand not; and shall utterly perish in their own corruption.” {#2Pe 2:12} Here, again, every effort is made to escape the plain teaching of this solemn passage. We are told that it is the “brute beasts” who are “made to be taken and destroyed,” and not the persons here likened to them. All that is needed to refute such sophistry is to inquire wherein lies the point of analogy between the “these” (men) and the “brute beasts?” What is the force of the “as”—but “these as brute beasts?” Clearly, it is that “these” men as brute beasts, are the ones who, like animals, are “made to be taken and destroyed:” the closing words confirming this by reiterating the same sentiment—”and shall utterly perish in their own corruption.”
”For there are certain men crept in unawares, who were before of old ordained to this condemnation; ungodly men, turning the grace of our God into lasciviousness, and denying the only Lord God, and our Lord Jesus Christ.” {#Jude 1:4} Attempts have been made to escape the obvious force of this verse by substituting a different translation. The RV gives: “But there are certain men crept in privily, even they who were of old written of beforehand unto this condemnation.” But this altered rendering by no means gets rid of that which is so distasteful to our sensibilities. The question arises, Where were these “of old written of beforehand?” Certainly not in the Old Testament, for nowhere is there any reference there to wicked men creeping into Christian assemblies. If “written of” be the best translation of “prographo,” the reference can only be to the book of the divine decrees. So whichever alternative be selected there can be no evading the fact that certain men are “before of old” marked out by God “unto condemnation.”
”And all that dwell on the earth shall worship him (viz. the Antichrist), every one whose name hath not been written from the foundation of the world in the Book of Life of the Lamb that hath been slain” (#Re 13:8, RV compare #Re 17:8). Here, then, is a positive statement affirming that there are those whose names were not written in the Book of Life. Because of this they shall render allegiance to and bow down before the Antichrist.
Here, then, are no less than ten passages which most plainly imply or expressly teach the fact of reprobation. They affirm that the wicked are made for the Day of Evil; that God fashions some vessels unto dis honour; and by his eternal decree (objectively) fits them unto destruction; that they are like brute beasts, made to be taken and destroyed, being of old ordained unto this condemnation. Therefore in the face of these scriptures we unhesitatingly affirm (after nearly twenty years careful and prayerful study of the subject) that the Word of God unquestionably teaches both Predestination and Reprobation, or to use the words of Calvin, “Eternal Election is God's predestination of some to salvation, and others to destruction”.
Having thus stated the doctrine of Reprobation, as it is presented in Holy Writ, let us now mention one or two important considerations to guard it against abuse and prevent the reader from making any unwarranted deductions:—
First, the doctrine of Reprobation does not mean that God purposed to take innocent creatures, make them wicked, and then damn them. Scripture says, “God hath made man upright, but they have sought out many inventions.” {#Ec 7:29} God has not created sinful creatures in order to destroy them, for God is not to be charged with the sin of his creatures. The responsibility and criminality is man's.
God's decree of Reprobation contemplated Adam's race as fallen, sinful, corrupt, guilty. From it God purposed to save a few as the monuments of his sovereign grace; the others he determined to destroy as the exemplification of his justice and severity. In determining to destroy these others, God did them no wrong. They had already fallen in Adam, their legal representative; they are therefore born with a sinful nature, and in their sins he leaves them. Nor can they complain. This is as they wish; they have no for holiness; they love darkness rather than light. Where, then, is there any injustice if God “gives them up to their own hearts' lusts!” {#Ps 81:12}
Second, the doctrine of Reprobation does not mean God refuses to save those who earnestly seek salvation. The fact is that the reprobate have no longing for the Saviour: they see in him no beauty that they should desire him. They will not come to Christ—why then should God force them to? He turns away none who do come—where then is the injustice of God fore-determining their just doom? None will be punished but for their iniquities; where then, is the supposed tyrannical cruelty of the Divine procedure? Remember that God is the Creator of the wicked, not of their wickedness; he is the Author of their being, but not the Infuser of their sin.
God does not (as we have been slanderously reported to affirm) compel the wicked to sin, as the rider spurs on an unwilling horse. God only says in effect that awful word, “Let them alone.” {#Mt 15:14} He needs only to slacken the reins of providential restraint, and withhold the influence of saving grace, and apostate man will only too soon and too surely, of his own accord, fall by his iniquities. Thus the decree of reprobation neither interferes with the bent of man's own fallen nature, nor serves to render him the less inexcusable.
Third, the decree of Reprobation in no wise conflicts with God's goodness. Though the non-elect are not the objects of his goodness in the same way or to the same extent as the elect are, yet are they not wholly excluded from a participation of it. They enjoy the good things of Providence (temporal blessings) in common with God's own children, and very often to a higher degree. But how do they improve them? Does the (temporal) goodness of God lead them to repent? Nay, verily, they do but “despise his goodness, and forbearance, and longsuffering, and after their hardness and impenitency of heart treasure up unto themselves wrath against the day of wrath.” {#Ro 2:4,5} On what righteous ground, then, can they murmur against not being the objects of his benevolence in the endless ages yet to come? Moreover, if it did not clash with God's mercy and kindness to leave the entire body of the fallen angels {#2Pe 2:4} under the guilt of their apostasy; still less can it clash with the Divine perfections to leave some of fallen mankind in their sins and punish them for them.
Finally, let us interpose this necessary caution: It is utterly impossible for any of us, during the present life, to ascertain who are among the reprobate. We must not now so judge any man, no matter how wicked he may be. The vilest sinner, may, for all we know, be included in the election of grace and be one day quickened by the Spirit of grace. Our marching orders are plain, and woe be unto us if we disregard them—”Preach the Gospel to every creature.” When we have done so our skirts are clear. If men refuse to heed, their blood is on their own heads; nevertheless “we are unto God a sweet savour of Christ, in them that are saved, and in them that perish. To the one we are a savour of death unto death; and to the other we are a savour of life unto life.” {#2Co 2:15,16}
We must now consider a number of passages which are often quoted with the purpose of showing that God has not fitted certain vessels to destruction or ordained certain ones to condemnation. First, we cite #Eze 18:31 —”Why will ye die, O house of Israel?” On this passage we cannot do better than quote from the comments of Augustus Toplady:—”This is a passage very frequently, but very idly, insisted upon by Arminians, as if it were a hammer which would at one stroke crush the whole fabric to powder. But it so happens that the “death” here alluded to is neither spiritual nor eternal death: as is abundantly evident from the whole tenor of the chapter. The death intended by the prophet is a political death; a death of national prosperity, tranquillity, and security. The sense of the question is precisely this: What is it that makes you in love with captivity, banishment, and civil ruin? Abstinence from the worship of images might, as a people, exempt you from these calamities, and once more render you a respectable nation. Are the miseries of public devastation so alluring as to attract your determined pursuit? Why will ye die? die as the house of Israel, and considered as a political body? Thus did the prophet argue the case, at the same time adding—”For I have no pleasure in the death of him that dieth saith the Lord God, wherefore, turn yourselves, and live ye. “This imports: First, the national captivity of the Jews added nothing to the happiness of God. Second, if the Jews turned from idolatry, and flung away their images, they should not die in a foreign, hostile country, but live peaceably in their own land and enjoy their liberties as an independent people.” To the above we may add: political death must be what is in view in #Eze 18:31,32 for the simple but sufficient reason that they were already spiritually dead!
#Mt 25:41 is often quoted to show that God has not fitted certain vessels to destruction—”Depart from me, ye cursed, into everlasting fire, prepared for the Devil and his angels.” This is, in fact, one of the principal verses relied upon to disprove the doctrine of Reprobation. But we submit that the emphatic word here is not “for” but “Devil.” This verse (see context) sets forth the severity of the judgment which awaits the lost. In other words, the above scripture expresses the awfulness of the everlasting fire rather than the subjects of it—if the fire be “prepared for the Devil and his angels” then how intolerable it will be! If the place of eternal torment into which the damned shall be cast is the same as that in which God's arch enemy will suffer, how dreadful must that place be!
Again: if God has chosen only certain ones to salvation, why are we told that God “now commandeth all men everywhere to repent?” {#Ac 17:3} That God commandeth “all men” to repent is but the enforcing of his righteous claims as the moral Governor of the world. How could he do less, seeing that all men everywhere have sinned against him? Furthermore; that God commandeth all men everywhere to repent argues the universality of creature responsibility. But this scripture does not declare that it is God's pleasure to “give repentance” {#Ac 5:31} to all men everywhere. That the apostle Paul did not believe God gave repentance to every soul is clear from his words in #2Ti 2:25 —”In meekness instructing those that oppose themselves; if God peradventure will give them repentance to the acknowledging of the truth.”
Again, we are asked, if God has “ordained” only certain ones unto eternal life, then why do we read that he “will have all men to be saved, and come to the knowledge of the truth?” {#1Ti 2:4} The reply is, that the words “all” and “all men,” like the term “world,” are often used in a general and relative sense. Let the reader carefully examine the following passages: #Mr 1:5 Joh 6:45,8:2 Ac 21:28,22:15 2Co 3:2 etc., and he will find full proof of our assertion. #1Ti 2:4 cannot teach that God wills the salvation of all mankind, or otherwise all mankind would be saved—”What his soul desireth even that he doeth!” {#Job 23:13}
Again; we are asked, Does not Scripture declare, again and again, that God is no “respecter of persons?” We answer, it certainly does, and God's electing grace proves it. The seven sons of Jesse, though older and physically superior to David, are passed by, while the young shepherd boy is exalted to Israel's throne. The scribes and lawyers pass unnoticed, and ignorant fishermen are chosen to be the apostles of the Lamb. Divine truth is hidden from the wise and prudent and is revealed to babes instead. The great majority of the wise and noble are ignored, while the weak, the base, the despised, are called and saved. Harlots and publicans are sweetly compelled to come in to the gospel feast, while self-righteous Pharisees are suffered to perish in their immaculate morality. Truly, God is “no respecter” of persons or he would not have saved me.
That the Doctrine of Reprobation is a “hard saying”—to the carnal mind is readily acknowledged—yet, is it any “harder” than that of eternal punishment? That it is clearly taught in Scripture we have sought to demonstrate, and it is not for us to pick and choose from the truths revealed in God's Word. Let those who are inclined to receive those doctrines which commend themselves to their judgment, and who reject those which they cannot fully understand, remember those scathing words of our Lord's, “O fools, and slow of heart to believe all that the prophets have spoken:” {#Lu 24:25} fools because slow of heart; slow of heart, not dull of head!
Once more we would avail ourselves of the language of Calvin: “But, as I have hitherto only recited such things as are delivered without any obscurity or ambiguity in the Scriptures, let persons who hesitate not to brand with ignominy those Oracles of Heaven, beware what kind of opposition they make. For, if they pretend ignorance, with a desire to be commended for their modesty, what greater instance of pride can be conceived, than to oppose one little word to the authority of God! as, 'It appears otherwise to me,' or 'I would rather not meddle with this subject.' But if they openly censure, what will they gain by their puny attempts against heaven? Their petulance, indeed, is no novelty; for in all ages there have been impious and profane men, who have virulently opposed this doctrine. But they shall feel the truth of what the Spirit long ago declared by the mouth of David, that God 'is clear when he judgeth'. {#Ps 51:4} David obliquely hints at the madness of men who display such excessive presumption amidst their insignificance, as not only to dispute against God, but to arrogate to themselves the power of condemning him. In the meantime, he briefly suggests, that God is unaffected by all the blasphemies which they discharge against heaven, but that he dissipates the mists of calumny, and illustriously displays his righteousness; our faith, also, being founded on the Divine Word, and therefore, superior to all the world, from its exaltation looks down with contempt upon those mists” (John Calvin).
In closing this chapter we propose to quote from the writings of some of the standard theologians since the days of the Reformation, not that we would buttress our own statements by an appeal to human authority, however venerable or ancient, but in order to show that what we have advanced in these pages is no novelty of the twentieth century, no heresy of the “latter days” but, instead, a doctrine which has been definitely formulated and commonly taught by many of the most pious and scholarly students of Holy Writ.
”Predestination we call the decree of God, by which he has determined in himself, what he would have to become of every individual of mankind. For they are not all created with a similar destiny: but eternal life is foreordained for some, and eternal damnation for others. Every man, therefore, being created for one or the other of these ends, we say, he is predestinated either to life or to death”—from John Calvin's “Institutes” (1536 AD) Book III, Chapter XXI entitled “Eternal Election, or God's Predestination of Some to Salvation and of Others to Destruction.”
We ask our readers to mark well the above language. A perusal of it should show that what the present writer has advanced in this chapter is not “Hyper-Calvinism” but real Calvinism, pure and simple. Our purpose in making this remark is to show that those who, not acquainted with Calvin's writings, in their ignorance condemn as ultra-Calvanism that which is simply a reiteration of what Calvin himself taught—a reiteration because that prince of theologians as well as his humble debtor have both found this doctrine in the Word of God itself.
Martin Luther is his most excellent work “De Servo Arbitrio” (Free Will a Slave), wrote: “All things whatsoever arise from, and depend upon, the divine appointments, whereby it was preordained who should receive the Word of Life, and who should disbelieve it, who should be delivered from their sins, and who should be hardened in them, who should be justified and who should be condemned. This is the very truth which razes the doctrine of free will from its foundations, to wit, that God's eternal love of some men and hatred of others is immutable and cannot be reversed.”
John Fox, whose Book of Martyrs was once the best known work in the English language (alas that it is not so today, when Roman Catholicism is sweeping upon us like a great destructive tidal wave!), wrote:—”Predestination is the eternal decreement of God, purposed before in himself, what should befall all men, either to salvation, or damnation”.
The “Larger Westminster Catechism” (1688)—adopted by the General Assembly of the Presbyterian Church—declares, “God, by an eternal and immutable decree, out of his mere love, for the praise of his glorious grace, to be manifested in due time, hath elected some angels to glory, and in Christ hath chosen some men to eternal life, and the means thereof; and also, according to his sovereign power, and the unsearchable counsel of his own will (whereby he extendeth or withholdeth favour as he pleases), hath passed by, and foreordained the rest to dishonour and wrath, to for their sin inflicted, to the praise of the glory of his justice”.
John Bunyan, author of “The Pilgrim's Progress,” wrote a whole volume on “Reprobation.” From it we make one brief extract:—”Reprobation is before the person cometh into the world, or hath done good or evil. This is evidenced by #Ro 9:11. Here you find twain in their mother's womb, and both receiving their destiny, not only before they had done good or evil, but before they were in a capacity to do it, they being yet unborn—their destiny, I say, the one unto, the other not unto the blessing of eternal life; the one elect, the other reprobate; the one chosen, the other refused.” In his “Sighs from Hell,” John Bunyan also wrote: “They that do continue to reject and slight the Word of God are such, for the most part, as are ordained to be damned”.
Commenting upon #Ro 9:22 “What if God willing to show his wrath, and to make his power known, endured with much longsuffering the vessels of wrath fitted to destruction” Jonathan Edwards (Vol. 4, p. 306—1743 AD) says, “How awful doth the majesty of God appear in the dreadfulness of his anger! This we may learn to be one end of the damnation of the wicked.”
Augustus Toplady, author of “Rock of Ages” and other sublime hymns, wrote: “God, from all eternity decreed to leave some of Adam's fallen posterity in their sins, and to exclude them from the participation of Christ and his benefits.” And again; “We, with the Scriptures, assert: That there is a predestination of some particular persons to life, for the praise of the glory of divine grace; and also a predestination of other particular persons to death for the glory of divine justice—which death of punishment they shall inevitably undergo, and that justly, on account of their sins”.
George Whitefield, that stalwart of the eighteenth century, used by God in blessing to so many, wrote: “Without doubt, the doctrine of election and reprobation must stand or fall together…I frankly acknowledge I believe the doctrine of Reprobation, that God intends to give saving grace, through Jesus Christ, only to a certain number; and that the rest of mankind, after the fall of Adam, being justly left of God to continue in sin, will at last suffer that eternal death which is its proper wages”.
”Fitted to destruction.” {#Ro 9:22} After declaring this phrase admits of two interpretations, Dr. Hodge—perhaps the best known and most widely read commentator on Romans—says, “The other interpretation assumes that the reference is to God and that the Greek word for 'fitted' has its full participle force; prepared (by God) for destruction.” This, says Dr. Hodge, “Is adopted not only by the majority of Augustinians, but also by many Lutherans.”
Were it necessary we are prepared to give quotations from the writings of Wycliffe, Huss, Ridley, Hooper, Cranmer, Ussher, John Trapp, Thomas Goodwin, Thomas Manton (Chaplain to Cromwell), John Owen, Witsius, John Gill (predecessor of Spurgeon), and a host of others. We mention this simply to show that many of the most eminent saints in bygone days, the men most widely used of God, held and taught this doctrine which is so bitterly hated in these last days, when men will no longer “endure sound doctrine;” hated by men of lofty pretensions, but who, notwithstanding their boasted orthodoxy and much advertised piety, are not worthy to unfasten the shoes of the faithful and fearless servants of God of other days.
Tags: Sovereinity of God
